Kettő

Eltelt egy év és én semmit se tettem,
Egy kicsit aludtam, egy kicsit szerettem...

Valahogy így van a PUF szöveg, már nem emlékszem jól.

Szóval, kijavítom a fejlécet és megírom az idei bejegyzést. Egyúttal megpróbálok visszakeveredni az eredeti témához és tárgyilagossághoz, elvégre ez mégis csak egy hajó felújításának a története. De ha nincs vágy a hajózásra és nincs hajózás, akkor hajóépítésbe sem fog az ember, tehát navigare necesse est.

Igyekszem a szálakat jól vezetni és minden fontos dolgot megemlíteni, de sok minden halmozódott fel az elmúlt időben. Szerencsére a blog még aktuális, a hajót nem gyújtottam be és nem is tervezem. Helyette felveszem a fonalat, ismét.

Tehát. Az idei szezon úgy kezdődött, hogy léghajót csináltam a jolléból, hogy végre lekerüljön a trélerreől, amit már nagyon ideje volt visszaadni. Ehhez viszont valahogy a levegőbe kellet emelni és mivel a műhelyem teteje az Ég, így kellett valami, amire fellógatom. Kötél, állvány, néhány stafni, egy öreg emelő, rengeteg türelem és sok-sok kitartás. Elmondani könnyű, de mivel még nem emelgettem hajókat, ment a matek.

A statika ökölszabálya: Háromszög.Csiribú-csiribá.

Egy

Elfelejtettem. Na mindegy, elmúlt. Egy éves, elvileg lassan tud majd járni.

Megváltoztatom a a fejléc szövegét, a hajóm hetven, én harminckettő, a blog pedig egy éves.
Soha nem írtam naplót, mindig is lányos dolognak tűnt, olyan pink vagy lila. Baromság, mint annyi minden, amihez ragaszkodtam. Persze nem kell mindent kidobálni, mert a sok kacat között ott van az néhány dolog is, amire szükség lehet.

Sok mindent tanultam meg a hajómtól, ami közel sincs még készen. Az, hogy foglalkoztat, sok lényegesre világít rá az életemben, hogy mit miért csinálok, vagy csinálunk. Motiváció? Szeretet.

Szeretem ezt az életet és ezt a világot. Szeretni nem azt jelenti, hogy betegesen ragaszkodsz, inkább felelősséget. Ugyanis a kezünkbe van lerakva, hogy mi fog történni. Én a magam részéről megyek tovább, és csak a következő lépés érdekel. Van már egy hajóm, és tudom, hogy merre menjek. Jó szelet kívánok még, de csak azért, mert évente egyszer lehet.

Bernard Moitessier. Jól beszél, érdemes rá odafigyelni. Nagyon is.

Csillagos az Ég

Lassan ez is emlék lesz. Estére Horvátország van tervezve, négy hét után ismét. Alakul a vargabetű, ami a szívemben már régóta iniciálé, valamiféle díszes bekezdés.

El akartam számolni. Van ugyanis a városban egy állandó élményem: hogy le vagyok maradva, nem érem utol a gondolataimat. A cselekedeteimet végképp. Maradt az állandó kapkodás, örökös csapda, szellemi adósságspirál. 

Amikor először ültem hajón, talán az fogott meg, hogy lehet törleszteni, jut rá idő. Együtt tudtunk lenni, én meg én, mint régen, gyerekként. Jó megint a kisfiúnak lenni, vele gondolkozni, hagyni, hogy beszéljen. Olyanná lenni, mint ő. Sajnálom, hogy megbántottam. Illetve most az mondja, nem sértődős, csak azt hitte már nem érdekes nekem, a felnőttnek. Hülye voltam. Nem. Hüje. Bocs.

Most megszorítom a kezét, és bemegyünk a városba, ahol autók vannak, tömegnek hívják az embert, szoros időbeosztás van, munkának mondják az életet és nagy a zaj. Megígérem, hogy vigyázok majd rá, de azt kéri, ő vigyázhasson énrám. Megegyeztünk, hogy ha nem félek, ő sem teszi. Vigyázunk magunkra.

Nincs más választás. Ez az egyetlen világunk.

Szent Pál öböl

Napok óta töprengek, hogyan kéne elmesélnem. Tárgyilagosan: Szicília keleti oldalán haladtunk délnek, érintve Taorminát, Etnát, Ripostot, Syracusát, Augusta mellet vesztegeltünk egy éjszakát a 45 csomós szél miatt, majd kilépve Olaszországból egy éjszakai hajózással megérkeztünk Máltára. Útközben medúzák, delfinek, és menekült tutajok… Egy bőröndnyi eszkábált vízen úszó eszköz egy kapaszkodóval, némi kötéllel. Döbbenet. Ez is egy lehetőség. Tehát kell, hogy mondjál köszönetet…Egyre közelítünk, belépés, Gozo, lagúna, turisták bárhol, majd a cél, és most már tényleg a lényegnél tartok: Szent Pál öböl..

Az egyik oldalon nyüzsgés, apartmanok, lídóhangulat, rettenet. Szemben egy pici sziget a tonhalfarm mögött, rajta egy szobor. Az öböl Pál apostolról kapta a nevét, aki a Szentírás szerint itt szenvedett hajótörést. Megérkeztünk. Ide tartottunk, tartottam, engedtem magam vezetni. Zarándoklat, vízen.

Nem tudok beszámolni. A legfontosabb felfedezéseimet igyekszem megosztani. Egyformák a napok, de úgy, hogy kicsit sem hasonlít egyik a másikra. Ez a metamorfózis, amikor látszólag semmi nem történik. Az egyetlen kulcs a távlat. Kellő távolságból már látszik a különbség. Ne tessék megijedni, semmi filozófia, csak arra gondolok, hogy minden évben lehull a levél, aztán újra nő, és így tovább..

Ugyanezt látom a hullámokon, a kedvemen, a napjaimon, a hitemen, hitetlenségemen, a reményeimben, gondolataimban, és az álmaimban. Ugyanaz ismétlődik, minden pillanatban jelen van az összes többi, én pedig ugyanazt a dolgot közelítem és hagyom hátra. Ez a felismerés az én fordulópontom.

Valletta pedig az út fordulópontja, innen kezdve hazafelé. Becsukom a szemem és a legkedvesebb  csillagaimra gondolok. Ez elég nekem.

Vulkán

A kis hercegnek három vulkánja volt. Kettő működő, egy kialudt, de sosem lehet tudni..

Vezuv, Stromboli, Salina, Lipari,Vulcano,Etna. Fároszok. Közölük Stromboli talán a legkülönösebb,ahogy rendszeres időközökben kitör. Lélegzik? Jelez? Beszél? Vagy, csak áll? Minden egy sóhaj, minden lüktetés,minden hullám, minden kitörés egy szívdobbanás. És az, ahogy a fejemben váltják egymást a gondolatok. Őrségváltás. Jönnek, egyre tovább maradnak, aztán tovább állnak, átadják helyüket. Illedelmes gondolatok. Hosszú hullámok. Most még többet bámulom a farvizet, a múltat. Néha kimegyek előre is, ha az idő engedi, meg, amikor delfinek jönnek. Ott is jó maradni, de a jövő nem olyan beszédes, inkább egy kicsit szeszélyes, mint a lányok, meg a hold. Még fiatal a jövő. Nem bánom, kihagyom a csitrit.. A múlt is csak azért érdekes, mert nem beszéltünk meg mindent. Persze, csak ritkán engedem meg magamnak ezt a merengést, csak, mikor már nagyon hangosak a hullámok. 

A legjobb a kormánynál, fent a hídon, ahol minden kézben van. Legalábbis ami tőlem telik. "Bár Herkules, amit bír, tegye meg! A macska nyávog és megvész az eb." (Shakespeare-Hamlet)

Béke. Időnként már meglátogat, és egyre hosszabb ideig marad. Ezt a legnehezebb megtalálnom a városban.
Pedig tudom, hogy nem csak én látom szívesen. A legtöbb bajunk a Béke nélkülözéséből fakad. Nem kéne leszoknunk a Békéről, nem káros szenvedély. Kitörő Békét Mindenkinek!

Tranzit

Amikor  a szakadó esőben kiléptem a partara, minden valószerűtlenül hatott. (Leszámítva azt az első korty pálinkát, ami az ilyenkor szokásos szárazföldi imbolygásomban az egyetlen kapaszkodó volt.)Kihalt turista kikötő, konténerekbe bújtatott irodákkal, fakult feliratokkal. Passzív a vendégszeretet, tehát nem mondták azonnal, hogy itt kérem nem kéne kikötni,  mert óránként jön a járatos hajó Amalfi, Positano felöl. Sőt, egyáltalán nem mondták, mi meg nem forszíroztuk, hanem kértünk vizet meg áramot a szomszédos marinából, egy kis borért cserébe. Elcsodálkoztam, hogy az évekkel ezelőtt, olaszul elsajátított barokk operának köszönhető körülbelül százötven szavas szókincsem, milyen sok mindenre elég. Talán ennek a mosolyogni való próbálkozásnak, (meg később a bornak) volt köszönhető, hogy apránként megoldódtak a problémák. Persze, leginkább a gondviselés számlájára írom ezt is.

Mindig különös alakokat küld, Most például Mariot és a másikat, akit én Lorenzonak neveztem el. Mario a kicsi köpcös, Lorenzo pedig nyegle, kissé csámpás, és az arca, mintha pirosítva lenne. Mindkettejük kezében egy-egy esernyő. Lorenzoé már görbe. Ilyenkor is látszik, Fellini nem bízott mindent a fantáziára, hanem inkább nyitott szemmel járt.

Salerno, Porto Turistico. Idáig jutottunk. A nápolyi öböl alatt eggyel. Közel voltunk az eredeti célhoz, (Pozzuoli) úgyhogy, én teljesítve látom a kihívást. Nagyon hálás vagyok, amiért ez így összejött, mert hát, ha nem a hátunk mögül jött volna a szél, meg a hullámzás, akkor bizony elakadunk valahol…Tehát ez sem rajtunk múlott. 

Partra léptek a kiszálló utastársak, hogy átadják helyüket a következőknek. A kissé bonyodalmas transzfer és az eső ellenére végül minden megoldódott, így hát folytatódhat a történet, úszunk tovább, hajnal iránt.

Szoros

Messina. Éppen most egy konténerszállító halad el. A Tirrén-tenger és a Jón-tenger találkozása. Kikötés nélkül haladunk célunk felé. Lassan vége az első hétnek, újabb társak érkeznek, a többiek indulnak. Jelenleg csak másfél csomó az ellenáramlat. A szél most éppen kevés, így motorozni kell. Vissza kell térni egy külső időbe, repülőgép menetrend, indulás, érkezés, rohanás. Honnan-hová? Én már nem tudom. De azt már látom, hogy négy hét múlva nehéz lesz vissza állni. A RENDbe. Milyen rend? Számomra rég nem az, ezért is vagyok itt. Meg azért, hogy tisztázhassunk néhány dolgot.Időbeosztás? Az számomra mindig szoros. Vagy inkább szorít..

Jelen-lét

Kedvező napok a küzdelem és a kegyelem jegyében. Három nap és két éjszaka alatt átértünk Olaszországba, ami éppen most Santa Maria di Leuca. Kis pihenő, rendes alvás, rendrakás, már ránk fért.
Több holtponton és  több katarzison vagyok túl, és ez még csak a kezdet. Csodálatos érzés viszont látni és tapasztalni a kegyelmet, mintha egy kéz kísérne és segítene rajtunk. Az elszántság önmagában kevés. A nyílt víz nyílt szívet igényel. Egyre jobban megerősödöm a tudatban, hogy minden figyelmemet a hajó orrától a faráig összpontosítsam. A már és a még között egyensúlyozva élem a jelent. Ha nem sikerül felborulok..
Most pedig indulás tovább Nápoly felé, jutunk ameddig jutunk alapon.

Szent Andrásig

Megpróbálom röviden, mert sok a tennivaló..
Az előrejelzések miatt nem vágtunk neki szombaton, mivel éppen a délies Jugó nevű szél uralkodott.
Hiába szenvedtük volna le magunkat délre, Otrantonál semmiképp nem tudunk ilyenkor átmenni az erős hullámzás és a szembeáramlat miatt. Ezért több idő jutott a felkészülésre, amit nagyon nem bántam meg.
A katamaránunk (Lagoon 450) engem sokszor egy láctalpas medvére emlékeztet, szóval nehézkes megmozdítani, de ha egyszer már cammog, akkor vágtat. A kevés katamarános tapasztalat miatt óvatosak vagyunk, 10 csomós limit van vitorla alatt, ha fölé megyünk, reffelés (csökkenteni a vitorla felületet)
Kezd alakulni a szelünk, szokásosan Borába (EK-i szél) fordult a Jugó (DNY)), úgyhogy most vágta,várhatóan jó irányból kapjuk a szelet, hála a Teremtőnek.

Tegnap du 5kor indultunk, Sukosan sirályai köszöntek, és ráfordultuk a szélre, a terv az volt, hogy még a Bora érkezése előtt kiérjünk a szigetek közül, mivel ott hisztis a szél. Motorral haladtunk, a hullámzás folyamatosan erősödött, végül 2-3 méteres magasságokat emelkedtünk-zuhantunk, a szél is beerősödött köszönhetően egy komoly frontnak, ami felettünk haladt el, egészen komoly 45 csomós szintre (max befújás 54csomó!!). Egyértelmű volt, hogy menedéket kell keresnünk. Így találtunk rá egy kedves öbölre, ami szent András nevét viseli. Nagyszüleim szülőföldjét is így hívják Békés megyében. Kicsit hazaértem.

Szent MIhály napja

Ma van. Elindultunk, hajnal még nem hasad, csak a többi autó fénye jelzi az irányt: Sukosan. Öt hetes útonlét, különélet, zarándoklat, ima.Várva-várt pillanat, közel egy éve készülünk.Egyik fontos tapasztalat, hogy a figyelmet a jelen pillanatra szűkítsem, nehéz gyakorlat, de tanulságos is. Tanulságos, mert látom hogyan élek. Hááát..Az előbb köd volt, de most kitisztult. Nem szabad kétségbeesni. Mondd magadban az imát, te csak ints, gyerünk tovább...Fohászkodom, hogy a helyükre kerüljenek az értékek. Most így foglalnám össze, ha össze kell foglalni.És megpróbálok minél többet elmondani abból, ami a szívemet nyomja.Tartsatok velem.

Eltűnt idő nyomában

Nem fogok itt magyarázkodni. Eltűntem, és akkor mi van? Nem, nem lettem horgász. Nyáron nyaralok, télen telelek. A írás téli műfaj, a hajózás meg nyári. Ez persze nem igaz, de most mit mondjak? Bűntudat? Nincs különösebb. Belátás?
Hogyha a nyilvánvaló dolgok elfogadása annak minősül. A hajóm dokkol, avagy dekkol. Vár rám a csajom, miközben én más csajoknak csapom a szelet. Nyári kalandok. Egy komfortos sudár medveasszony, amolyan dajka, még vonzó, de ráférne egy rácfelvarrás, meg egy tengerparti csárterflört, egy elhanyagolt hölgyikével. Ez az idei termés, de jöjjön a lényeg, a másodvirágzás.
(A történet most egy időre a kettős dramaturgia elvét alkalmazva az élességet a hajóról a hajósra állítja, azaz arról lesz szó, hogy mi van velem. (Mintha ez nem lett volna mindig így))
Tehát. Megyünk, szeptember végén, mikor még nyílnak a völgyben, elindulunk életünk első vízi zarándok útjára Pál apostol nyomában,
Aquagora zászló alatt. Szépen alakul a kaland és ebben talán a rendkívüli elszántságunk dacára nekünk van a legkisebb érdemünk.Somának és nekem. A legnagyobb tisztelet azoké a barátoké, akik segítenek, biztatnak, megválaszolják a kérdéseinket, adott esetben megoldják, máskor pedig kérdeznek. A legnagyobb hála pedig a Teremtőé, Ő ugyanis a fővédnök, mindenek tudója, aki nélkül meg sem mozdulhatnánk. Köszönöm, mi Atyánk.

Van más is

2012 augusztusában néhány baráttal azon töprengtünk, találunk-e közös nevezőt?

Esti találkozók, hosszúra nyúlt világmegváltások követték egymást, tágultak horizontok, néhány szigetnek tetsző felhő pedig végleg elmerült a nagy Gondolat-óceánban. Már-már úgy tűnt, csak matematikailag lehetséges egy közös többszörös előállítása, hiába voltak a birtokunkban felbecsülhetetlen értékű ötlet-szilánkok, a megvalósíthatóság könyörtelen dogmái alatt még apróbb ízekre törtek.

Ma már tudom, ez is csak egy fázis, a nagy ideák, ötleteket megmérettetése, szellemi lomtalanítás.  Kegyetlen munka kiselejtezni a feleslegessé vált gondolatokat, hátra hagyni őket egy fórumon, hátha talál köztük valaki valami használhatót. 

Így maradt egy nagy adag lelkesedés és a változni, változtatni akarás, mint örök motiváció. Szándék.

Ekkor kopogtak. Valaki kért egy pohár vizet, leült és mesélt, elmesélte, mi történt vele. Ment az úton, leesett a magas lóról és néhány napra megvakult. Az, amit ebben a sötétségben látott és hallott mindent átformált. Az egész életét. Megfordult alatta a világ. Vagy csak ő maga?

Igen, ez Szent Pál története a damaszkuszi úton. Saulból lett Paulé, aki pálfordult egyet. Hétfőről-keddre, máról-holnapra. És hát úgy alakult, hogy belőle lett a címerállat, a mi szellemi piacterünk, az Aquagora első küldetése. Együtt hajózni Szent Pál nyomában. Szép ugye?

Somával közös célunk, hogy megyünk, csináljuk. Hogyan? Ahogy lehet. Annyit elárulok, hogy nem könnyű. De megvan az első lépés,  2013 szeptember 28-án Sukosanból (Horvátország) indulunk Nápoly, Szicília, Málta útvonalon, hogy öt hét múlva visszaérkezzünk a kezdőpontba. Egy szép nagy vargabetű, reményeim szerint iniciálé. És van egy szép nagy hajó is, sok-sok férőhellyel az utasoknak...

Érthető a célzás?

„Társakat keresek, nem a magányt”- írta Méder Áron, a Békét és Szelet! című könyvének utolsó lapjain és felemelte a szívemet. Köszönöm Áron!

Mérföldkő

A Malom-öböl bejáratánál egy Tesco áll. Bekanyarodtam nagy ívben, mint a kamionosok és keresztben elfoglaltam nyolc autónyi helyet. Ennyi járt nekem, meg egy kékcimkés Dreher Antal féle sör, amiért itt sem fogadnak el játékpénzt.

Miután áthajóztunk, Tihanyban hátra hagytam az öreg kétárbocos medvelányt, aki három éve nem futott ki ekkora útra, ráadásul egy teljes szezont töltött szárazon. Nagyon megszerettem és várom a következő randit. Puszi Neked!

Utána pedig elindultam egy kölcsön autóval (Köszi Törpe), ami elég erős, hogy fék nélkül vontasson 750kg összsúllyal egy hajószállítót, a Balaton-felvidéki házikóhoz, hogy utánakössem a trélert (Köszi Ábel). Első akadály egy szétrohadt elektromos csatlakozó, amit szombaton nem tudtam orvosolni, így világítás nélkül (csak a Nap) nekivágtam Zalaszentgrótnak, hogy találkozzam egy év után a Zarándokkal, akit legutóbb úgy hagytam hátra, hogy egy hét múlva elviszem...

Késésemet Dödi, a világ egyik legjobb targoncakezelője kérdezés nélkül megmagyarázta, mondván, hogy biztos beragadt a kézifékem, majd hihetetlen precizitással és humorérzékkel megáldva újra a magasba emelete a Zarándokot, hogy végre elvihessem. Bár szerinte inkább a Zalán kellett volna nekivágnom.

Igaza volt, szerintem sem mutatnak túl jól egy hajó alatt a kerekek, nem beszélve arról a leírhatatlan kétségről, ami hetek óta gyötört, hogy vajon bírjuk-e majd az utat (a hajó, az autó, meg én).
Kamill volt az, aki türelemmel segített, ha kellett hallgatott, ha kellett szóval tartott, miközben tipródtam, csatlakozót szereltem, hajót rögzítettem. Köszönöm!
(vajon hány köszönömből készül el majd a hajó?) 

Aztán végre vasárnap délután elindult a karaván, a Zarándok három és fél év után elhagyta a szentgróti Simon asztalosműhelyt, akiknek leírhatatlanul sokkal tartozom. (Záróakkordként Bazsi egy ballagásról elszökve még két spaniferrel is kisegített. Sosem felejtem azt a rövidnadrágot nyakkendővel... Köszi Balázs!)

Majd pedig a fekvő matrózcsíkos áruházban vásárolt alkoholmentes placebo söritalról eltávolítva a kupakot a gátoldalban hanyatt dőltem és bámultam a Zarándokot, háttérben a napsugaras kapuval.
"Már csak be kell tolnom.."

HüJe.
Na igen, szó szerint előkerült a feszítővas is. A kapun ugyan befért, csakhogy kilógott, nem fordult, nagyjából úgy éreztem magam, mint egy állatidomár, aki egy elefántot akar bilizésre szoktatni. "Ezt elszámoltad okoska, most aztán cseszheted az egész nagy kitalációdat, te idealista barom. Húzd ki a centit, aztán dumáljál f*szkalap!"

Ha nem érkezik meg Norbi (Köszönöm) talán még a kaput sem tudtam volna behúzni. Így viszont sötétedésig valahogy befordítottuk annyira, hogy kattanjon a zár. Hazamentem.

És jött a két nap szellemi veszteglés. Úgy éreztem magam, mint az óvodában, amikor rajtakaptak bennünket, amint lehúztuk a lányok szoknyáját és cserébe a sarokban kellett állni letolt gatyával. Leginkább szégyeltem magam és azon töprengtem, mit főzök Nektek a bogrács partyn?
Dilemmák:
valahogy megfordítom, hátha úgy..
máshová viszem..
Vízre teszem, és a stég mellett kialakítok egy állást...
Parton meggyújtom,
Vízen meggyújtom.

Szerdán el tudott jönni velem Soma barátom. " Ha nagy az ínség, közel a segítség"
Elhúztam a kaput. Soma mondja: "Ó..!" Kérdem: "Na, hülye vagyok?" "Nem, csak lelkes"-mosolyog. "Az ugyanaz.."-mondtam.
"Te, miért nem fordítod így?"

Hát persze.. Megint nem láttam a fától az erdőt. Azt hiszem az egész kaland a szállítással elvette a józan ítélőképességemet. Biztos jele volt ennek az alkoholmentes sör is.

Kezdődik.

Gombhoz a kabát

"Bújj, bújj, zöld ág, zöld levelecske,
nyitva van az Aranykapu, csak bújjatok, rajta!"
                                    (Télbúcsúztató gyerekdal)

240 centiméter. Befér. Aztán behúzom az ajtót és kezdődhet a mulatság. Ma úgy sütött rám a Nap, ahogy áprilisban illik. Fellélegeztem, mert talán ez a tél sem okozott maradandó kárt bennünk, és bár a sövényből éppen egy kapunyi hiányzik, a rügyek fakadnak az átültetett egyedeken is.
Néhány hétig a feje tetején állt minden: én, az idő, benn a házikó és kinn a természet. Ahogy a tájat betakarták a felhők, hogy ne legyen a Földnek melege (talán gyógyítja magát?) én úgy takartam be magam pulóverekkel, kabátokkal, pálinkákkal, hogy ne fázzam. (köszi Norbi)
Persze a legnagyobb akadály bebizonyítani magunknak, hogy értelmes dolgot művelünk. Ebben nem mindig társ a magány. Ál-bölcsességem: "Egyedül a társak segíthetnek.." Hát ehhez hasonló morfondírozások fokozatai és többnyire nem fölfelé.
Úgy kezdődött, hogy egy elszáradt akácfát kidöntöttünk. (köszönöm Andris)
Hazavittük, megsütöttük. Majdnem mind.
Közben a tetőteret felújítottam, lambéria, hajópadló - cserébe a szép álmokért. (köszönöm Csabi)
Partfalat építettem, kerítéssel a gyerekbarátság jegyében, feltöltöttük négy köbméter földdel. (köszönöm Soma)
Átültettem körülbelül hét méter élősövényt, nagy-nagy földlabdával, hogy jobban elférjünk, meg beférjünk.
Mindezek alatt pedig Imre bácsi a szomszédom megépítette a Kaput, amit megálmodtam, részben a kivágott akácfából. (köszönöm Imre).
Amikor pedig tavasszal havazott, elolvastam Chichester: "A magányos ég meg a víz" című könyvét.(köszönöm Eszter)
És köszönöm a családomnak, hogy elengednek és mindenben segítenek, és Neked, hogy ezt is elolvasod, mert erőt adsz, és a Teremtőnek, hogy amikor a gödör szélén ültem és nekikeseredem, derűt fakasztott a szívemben, ami olyan nehéz volt, mint a kőből vizet.
És felemelt.

KISFIAM RAJZOLTA