Napok óta töprengek, hogyan kéne elmesélnem. Tárgyilagosan: Szicília
keleti oldalán haladtunk délnek, érintve Taorminát, Etnát, Ripostot, Syracusát,
Augusta mellet vesztegeltünk egy éjszakát a 45 csomós szél miatt, majd kilépve
Olaszországból egy éjszakai hajózással megérkeztünk Máltára. Útközben medúzák,
delfinek, és menekült tutajok… Egy bőröndnyi eszkábált vízen úszó eszköz egy kapaszkodóval,
némi kötéllel. Döbbenet. Ez is egy lehetőség. Tehát kell, hogy mondjál köszönetet…Egyre közelítünk, belépés, Gozo, lagúna, turisták bárhol,
majd a cél, és most már tényleg a lényegnél tartok: Szent Pál öböl..
Az egyik oldalon nyüzsgés, apartmanok, lídóhangulat,
rettenet. Szemben egy pici sziget a tonhalfarm mögött, rajta egy szobor. Az
öböl Pál apostolról kapta a nevét, aki a Szentírás szerint itt szenvedett
hajótörést. Megérkeztünk. Ide tartottunk, tartottam, engedtem magam vezetni.
Zarándoklat, vízen.
Nem tudok beszámolni. A legfontosabb felfedezéseimet
igyekszem megosztani. Egyformák a napok, de úgy, hogy kicsit sem hasonlít egyik
a másikra. Ez a metamorfózis, amikor látszólag semmi nem történik. Az egyetlen
kulcs a távlat. Kellő távolságból már látszik a különbség. Ne tessék megijedni,
semmi filozófia, csak arra gondolok, hogy minden évben lehull a levél, aztán
újra nő, és így tovább..
Ugyanezt látom a hullámokon, a kedvemen, a napjaimon, a
hitemen, hitetlenségemen, a reményeimben, gondolataimban, és az álmaimban.
Ugyanaz ismétlődik, minden pillanatban jelen van az összes többi, én pedig
ugyanazt a dolgot közelítem és hagyom hátra. Ez a felismerés az én
fordulópontom.
Valletta pedig az út fordulópontja, innen kezdve hazafelé. Becsukom
a szemem és a legkedvesebb csillagaimra
gondolok. Ez elég nekem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése