2012 augusztusában néhány baráttal azon töprengtünk,
találunk-e közös nevezőt?
Esti találkozók, hosszúra nyúlt világmegváltások követték
egymást, tágultak horizontok, néhány szigetnek tetsző felhő pedig végleg
elmerült a nagy Gondolat-óceánban. Már-már úgy tűnt, csak matematikailag
lehetséges egy közös többszörös előállítása, hiába voltak a birtokunkban
felbecsülhetetlen értékű ötlet-szilánkok, a megvalósíthatóság könyörtelen
dogmái alatt még apróbb ízekre törtek.
Ma már tudom, ez is csak egy fázis, a nagy ideák, ötleteket
megmérettetése, szellemi lomtalanítás.
Kegyetlen munka kiselejtezni a feleslegessé vált gondolatokat, hátra
hagyni őket egy fórumon, hátha talál köztük valaki valami használhatót.
Így maradt egy nagy adag lelkesedés és a változni,
változtatni akarás, mint örök motiváció. Szándék.
Ekkor kopogtak. Valaki kért egy pohár vizet, leült és mesélt, elmesélte,
mi történt vele. Ment az úton, leesett a magas lóról és néhány napra megvakult.
Az, amit ebben a sötétségben látott és hallott mindent átformált. Az egész
életét. Megfordult alatta a világ. Vagy csak ő maga?
Igen, ez Szent Pál története a damaszkuszi úton. Saulból
lett Paulé, aki pálfordult egyet. Hétfőről-keddre, máról-holnapra. És
hát úgy alakult, hogy belőle lett a címerállat, a mi szellemi piacterünk, az Aquagora
első küldetése. Együtt hajózni Szent Pál nyomában. Szép ugye?
Somával közös célunk, hogy megyünk, csináljuk. Hogyan? Ahogy
lehet. Annyit elárulok, hogy nem könnyű. De megvan az első lépés, 2013 szeptember 28-án Sukosanból
(Horvátország) indulunk Nápoly, Szicília, Málta útvonalon, hogy öt hét múlva
visszaérkezzünk a kezdőpontba. Egy szép nagy vargabetű, reményeim szerint
iniciálé. És van egy szép nagy hajó is, sok-sok férőhellyel az utasoknak...
Érthető a célzás?
„Társakat keresek, nem a magányt”- írta Méder Áron, a Békét
és Szelet! című könyvének utolsó lapjain és felemelte a szívemet. Köszönöm
Áron!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése