„A vitorlázás az, amikor k*rva
drágán, k*rva lassan, nem megyünk sehová” (névtelen szanszkrit költő)
Sokáig úgy tűnt, ez egy
megcáfolhatatlan alapigazság. Mára azt gondolom, inkább egy irányzat
a sok közül. Ezt próbálom elkerülni, bár ettől még lassabb lettem.
Mi ez? Morfondíroztam hetekig, miután
először láttam a hajómat. Nézelődtem a kikötőkben, kerestem
könyvekben, kutattam világhálón, faggattam az embereket.
Egy hajót leginkább az anyaga,
felépítése, mérete jellemez. Ezek nálam így néztek ki:
anyaga: fa, leműanyagozva ( ez
üvegszálat jelent, ettől lehet ilyen csinos kék-fehér );
felépítése: svertes (uszonyos)
vitorlás svert nélkül, tőkesúllyal;
mérete: 15-ös jolle, ami 20 láb
hosszú;
hasonló ellentmondások a
világirodalomban: „Lenni vagy nem lenni...”
Sokáig vakartam a fejemet, hogy akkor
most hogy, hogyhogy? Be vallom: nem értettem, mi miért, merre,
meddig... Ekkor újra nagy segítség jött a közönség soraiból:
„A h a j ó n a k a v í z e n v a n
a h e ly e ! ”
Ennyit még én is felfogtam.
Cselekedtem: csiszoltam, festettem, pakoltam, fröccsöztem,
költöttem, mint egy igazi hajótulajdonos. Büszke voltam.
Ha kitakarod az IFÁT meg a hevedert, meg vizet képzelsz alá, olyan mintha..
Én és a Drágám.. |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése