Így kezdődött:

  Életemben először (legfeljebb másodszor) voltam vitorláshajón. Barátaim  Stan és Pan hívtak meg. A vékony magas nagy ötlete volt, hogy szerinte nekem vitorlázni kell. Azt mondják két nagy csoport van: az egyik, aki egy életre megutál minden hajót, a másik, akit egy életre megfertőz, és van a harmadik. Én a második típusba tartozom. Legalábbis minden erre utal. Ja, azt is mondják olyan, mint a heroin: türelmes. Tehát ha egyszer kipróbálod nem menekülsz... Nem tudom a heroinnal tényleg így van-e, a hajóval nekem igen.
  Szóval mentünk, mendegéltünk, és már nem tudom melyikük (Stan vagy Pan) megkérdezte: "Nem kell egy hajó?" Mondtam, minek még vitorlázni sem tudok, pénzem sincs. ( ez volt talán az utolsó józan, beszámítható pillanatom) Azt mondták: "..az nem baj! " Elhittem.
  Ezután találkoztunk. a Zarándok (ezt a nevet már én adtam neki) meg én.