A Tenger

"Élj úgy mintha ma lenne az utolsó napod. Tanulj úgy mintha örökké élnél." (Mahatma Gandhi)

Hat évesen az óvodai öltözőszekrények előtt zenekart alapítottunk. Már nem emlékszem csak sejtem, kik voltak a tagok, de abban szinte biztos vagyok, hogy én a gitárt választottam, mivel a lépcsőházban a szomszéd fiúnak volt egy műanyag változat, nekem pedig egy teniszütőm...
Délután találkozunk a lakótelep egyik homokozója mellett. Négy órakor kezdődött a koncert, kiabáltunk, hogy tessék minket figyelni. Aztán eljött a négy óra, mi pedig egymásra néztünk és rájöttünk valami nagyon fontos dologra, ami idáig egyáltalán nem volt előttünk világos: nem tudunk zenélni!
Egyikünk sem és egy kicsit sem.
Ezután sokáig úgy voltam a zenéléssel, mint Saint-Exupéry pilótája a nyitott meg a csukott óriáskígyókkal. Nem lettem zenész.

De éppen a zene kapcsán értettem meg jó húsz évvel később, mennyire csodálatosak vagyunk, mi emberek. A lehetőség ugyanis a tanulásra bármikor fennáll, azt is meg merem kockáztatni, hogy bárkinek, bármire és amennyire elszántságából telik. Kevés dologban vagyok biztos, de ebben igen.

Amikor Stan és Pan felajánlották a Zarándokot, azt is mondták: nem gond a vitorlázás, azt gyorsan megtanulom. Igen, gyorsan tanulom azóta is és még remélem nagyon sokáig.
Először tőlük, az alapokat, hogy mi micsoda. Mit szabad és mit nem. Ez utóbbit sokszor a gyakorlatban is bebizonyítva. De legalább mindenre emlékszem, és nagyon hálás vagyok. Ők a hajós keresztapáim.

Aztán a legelső tengeri vitorlázás alkalmával az idill után egy addig ismeretlen érzés is bemutatkozott: a szorongás. Szétnéztem a vízen és belegondoltam mi lenne ha most...
És ezzel megindult egy lavina, amit csak úgy tudtam megállítani, hogy őrült erővel vetettem be magam a tanulásba. Ennek valahogy nem lett és nincs vége. Ha fölmerül egy kérdés, addig teszem föl magamnak újra és újra, amíg elfogadható válasz nem érkezik. Voltak ugyan vizsgabiztosok, akikkel jókat lehetett dumálni, de sem ők, sem a papírjaik nem képesek elűzni a Szorongást és a Kétséget, akik a legkülönfélébb alakokban képesek előbújni és akik a legrémesebb útitársak, nemcsak a hajón...Azt pedig végképp nem szeretném, hogy nekik legyen igazuk, a károgóknak.

Sok kiváló hajóst ismertem meg. Ugyanarra a kérdésre majdnem mindenki másképp felelt. Először zavart, aztán megértettem, hogy nem mindenről lehet beszélni és mindenki másképp csinálja. Mindenki valami másra esküszik. Ez is így van jól.
Ma azt mondom: van, amit a parton kell megcsinálni és van, amit a vízen. És ne akarjuk fordítva. 
A tanulás első nagy része a parton történik. Utána, mikor már tudjuk az illemszabályokat, mehetünk vendégségbe is. Tanulni. Magunktól és magunkról. Túlzás nélkül.

" Soha ne felejtsétek el, hogy vendégségben vagytok! " Ezt Vass Tibor mondta az Odysseus iskolahajó fedélzetén. Talán eddig tőle volt alkalmam hajózásról a legtöbbet tanulni. Megnyugtató ember. www.vitorla.com

„Aki minket ez előre-hátra tekintő okos ésszel alkotott, e képességet
Ez isteni értelmet nem adá, hogy semmi haszna belénk zápuljon!”

(Shakespeare: Hamlet)

Valahol itt jutott eszembe, az azóta tiltott gondolat.